2012. március 8., csütörtök

Popsikenőcsös tégely újrahasznosítása

Elfogyasztottuk életünk első tégelyes popsikenőcsét. Miután kiürült, sajnáltam kidobni a műanyag hulladékok közé (végül is egy jól záródó kis tartó).
Alaposan kicsutakoltam belőle a kenőcs maradékát, a tetejéről meg a gyógyszertári matrica ragacsos felét és üvegmatrica festékkel kidekoráltam.


Nem volt nagy munka, és aranyos kis ékszertartó lett belőle. :)

Fejlesztő játék - 1-3 hónaposan

Marcinak készítettem megszületése előtt 2 nappal ezt a kockát. Főleg a színek miatt, de később majd a formákat is jobban megvizsgáljuk rajta.


Filcből készült, ezért nem lehet majd rágcsálni, de már így is lefoglalja Marci szemét a sok szín. Az apja kezdte el nézegetni vele 1 hónapos korában, amikor már nem csak aludt és evett. Azóta már el is tudja ütni a közeléből és rámosolyog, ha elmozdul.
Csak flízzel tömtem ki, de még egy kis csörgőt tehettem volna bele, úgy könnyebben követné a szemével.

A másikba tettem:


Ezen csak a tiszta színek vannak csörgővel a belsejében. Még nem vettük elő játszani. Majd ha a mostani három játéka unalmassá válik, akkor kibővítjük a repertoárt ezzel a kockával is.

Karatés jelvény filcből

Unokaöcsém karatézik. Neki készült az új sporttáskájához a karatés jelvény, hátha másnak is van hasonló táskája.



A ruhát (biztos megvan a japán neve, én nem tudom...) végül is én rajzoltam meg és vagdostam ki fehér és piros filc anyagból (most ilyen színű öve van). A hátoldalára pedig az ő monogramja került. Mindkét oldalát befedtem átlátszó matricával és a szélét pelenkaöltéssel végigvarrtam, nehogy szétjöjjön.

Kitűzők - mi mindenre jó egy virágcsokor

Az évek során kaptam pár szép virágcsokrot alkalmakra. Ezeket már divatosan a legkülönbözőbb színű selyem anyaggal vagy organzával tekerik körbe a végén. Én ezt a lehető legjobb állapotában igyekszem megmenteni (nem ér a vízbe a vázában), miután a csokor elhervadt.
Viszont egy idő után túl sok anyag gyűlt fel, és keresni kellett nekik valami funkciót. Néha csomagoltam beléjük apró ajándékokat, de annál mutatósabb és tartósabb lett az a pár kitűző, amik nemrég készültek belőlük. (Az esküvői ruhám kétféle maradék anyaga is felhasználásra került)
Nagyon felkapták ezt a stílust. A bizsu boltokban többszáz forintért lehet hozzájuk jutni. Én meg inkább kéazítettem magunknak párat:


Végtelenül egyszerű az elkészítése:
Különböző nagyságú köröket vágunk ki az anyagból. Nem baj, ha az olló kicsit megszalad, vagy sarkos lesz, mert ezek széleit egy kis mécses felett óvatosan enyhén megégetjük, hogy a feslése megálljon és felkunkorodjon az anyag. Összeállítását egy vagy több gyönggyel rögzítjük (de már gombbal is láttam) és felvarrjuk egy kitűzőalapra.

Gyűrűpárna - saját kezűleg

A tavalyi esküvőnkre is pár dolgot én akartam készíteni. Így született meg a gyűrűpárnánk, stílusosan lila-fehérben, mert a ruhám is világos lila volt. (7 hónapos pocakkal már senki nem hitte volna el a ruha hófehérségének szűzies jelentését... :)


A fehér anyag egy terítőből maradt, lila anyagom volt itthon és még 1 m lila szegély csipkét vettem hozzá (kb. 20 x 20 cm-es a párna). A szalagok közül az egyik fehér a másik halvány lila, bár nem túl feltűnő a kölünbség köztük.

Az esküvőn a 7 éves unokaöcsém hozta nekünk a párnát a gyűrűkkel és tartottam a ceremónia alatt.

Edényfogó kesztyű

Edényfogó fülek után elkészültek az edényfogó kesztyűjeim is. Kb. 4 éve vettem egy párat, amik kiszolgálták az idejüket:


Az edényfogó fülekhez hasonlóan teflonos anyagból dupla flíz béléssel megvarrtam az új kesztyűket a régi mintájára:



Fincsi hőállóak lettek. :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...